≡ Filmforgatás, DVD készítés
Chameleon Big Band
Kevés jazz-együttes mondhatja el magáról, hogy rendszeresen telt ház előtt lép pódiumra, de a Chameleon Big Band ilyen zenekar. Show-elemekkel tarkított, egyéni stílusú és különleges hangulatú estjeiket rendre nagy színpadokon rendezik meg, s mindegyiken bebizonyítják, hogy nem véletlenül viselik a kaméleon nevet. Nagykoncertjeiken a szvinget, a latin melódiákat, jazz-rock és funky darabokat gondosan kitervelt és megszerkesztett műsor kapcsolja össze.
Erről az érdeklődők 2008. február 8-án az IBS színpadán is meggyőződhettek, ahol a zenekar új műsorának, a New Orleans-i karneválnak volt a bemutatója. A koncert sztárvendége Nagy Iván, a Benkó Dixieland Band harsonása, aki a New Orleans-i zenei világot képviselte, s a karneváli hangulathoz Zsemlye Sándor szaxofon-virtuóz is hozzájárult.
A koncertet stábunk rögzítette, és az Ingyen Kulturális és Művészeti TV honlapján teljes terjedelmében megtekinthető.
Ágoston Béla és a Zuboly zenekar
A Kulturális és Művészeti TV második negyedévi pályázatának nyertese Ágoston Béla és a Zuboly Zenekar.
A Zuboly Magyarország legkorszerűbb népzenei formációja, vagy ha úgy jobban tetszik, legnépiesebb posztmodern kocsmazenekara. Az elmúlt két évben a brémai muzsikusok elszántságával zenélték, dalolták, regölték és reppelték végig hazánk minden valamire való akusztikai terét. Zsuppal a hátukon megjárták már a söntések és színháztermek jótékony homályát és a modern művészeti...
Téma: Videó készítés, filmforgatás Tags: filmforgatás, ingyen tv, kulturális tv, online tv
Legutóbbi hozzászólások