Videó készítés, filmforgatás

Filmforgatás, DVD készítés

Chameleon Big Band

Kevés jazz-együttes mondhatja el magáról, hogy rendszeresen telt ház előtt lép pódiumra, de a Chameleon Big Band ilyen zenekar. Show-elemekkel tarkított, egyéni stílusú és különleges hangulatú estjeiket rendre nagy színpadokon rendezik meg, s mindegyiken bebizonyítják, hogy nem véletlenül viselik a kaméleon nevet. Nagykoncertjeiken a szvinget, a latin melódiákat, jazz-rock és funky darabokat gondosan kitervelt és megszerkesztett műsor kapcsolja össze.
Erről az érdeklődők 2008. február 8-án az IBS színpadán is meggyőződhettek, ahol a zenekar új műsorának, a New Orleans-i karneválnak volt a bemutatója. A koncert sztárvendége Nagy Iván, a Benkó Dixieland Band harsonása, aki a New Orleans-i zenei világot képviselte, s a karneváli hangulathoz Zsemlye Sándor szaxofon-virtuóz is hozzájárult.

A koncertet stábunk rögzítette, és az Ingyen Kulturális és Művészeti TV honlapján teljes terjedelmében megtekinthető.

Ágoston Béla és a Zuboly zenekar

A Kulturális és Művészeti TV második negyedévi pályázatának nyertese Ágoston Béla és a Zuboly Zenekar.

A Zuboly Magyarország legkorszerűbb népzenei formációja, vagy ha úgy jobban tetszik, legnépiesebb posztmodern kocsmazenekara. Az elmúlt két évben a brémai muzsikusok elszántságával zenélték, dalolták, regölték és reppelték végig hazánk minden valamire való akusztikai terét. Zsuppal a hátukon megjárták már a söntések és színháztermek jótékony homályát és a modern művészeti galériák ragyogó fehér kiállítótereit. Lendületes, improvizatív elemeket, a mai városi folklór – elektronikus tánczenei ritmusok, operamotívumok, tévészignálok, popslágerek – elemeit és ősi népi dallamokat ötvöző zenéjük e fellépéseknek, illetve hangszertokból árult demó cédéiknek köszönhetően rövid idő alatt ismertté és elismertté vált a hazai zenei undergroundban.

A róluk készült videó megtekinthető >

A www.kulturalis.tv honlapon számos olyan felvétel van, amelyet stábunk, vagy annak egy-egy tagja készített. Érdemes megnézni.